A PTC egy olyan folyamatos internetes pénzkeresés, otthoni internetes munka, amit bárki végezhet kortól és nemtől függetlenül.
Nagyon
sokáig keresgéltem
magam is internetes pénzkeresés, otthoni internetes munka lehetőségei
között, de mindig olyan internetes pénzkereseti lehetőséget, internetes
munkára bukkantam, ahol először is nekem kellett volna bizonyos pénz
összeget befizetnem ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessek dolgozni. Volt
hogy be is fizettem kisebb- nagyobb összeget és cserébe járt egy nagy
semmi.
A PTC- ét már régebben kipróbáltam, és rá kellett jönnöm, bárki bármit is mond róla, hogy ez
egy valós internetes pénzkeresés, otthoni internetes munka. Itt
nem kell semmit befizetni, eladni, házalni, nem igényel szaktudást, csak
némi időre és szorgalomra van szükség. Persze, mint minden kezdet, ez is is nehéz, de hamar bele lehet jönni.
Mi az a PTC?
A PTC (Paid To Click, azt jelenti, hogy azért kapsz pénzt, ha bizonyos reklámfelületekre rákattintasz.
Sok
PTC tevékenységgel foglalkozó cég létezik, akiket azzal bíznak meg,
hogy honlapjukat reklámozzák, egyrészt a honlap látogatottsága miatt,
másrészt, de nem utolsó sorban termékeik eladásának nagyobb esélye
miatt. A hirdető honlap tulajdonosok a PTC cégeknek fizetnek ezért, és a
befolyt pénz egy részét továbbítják, illetve kifizetik nekünk
klikkelőknek, amiért megnézzük a reklámokat.
Nem kell mást tenned,
mint rákattintani a megjelenő bannerre vagy linkre, majd nyitva hagyni
az ablakot általában 30 másodpercig, ez változó, de valamiképpen mindig
jelzi az adott oldal, hogy készen vagy, akkor bezárhatod a honlapot.
Egy
PTC linkért a cégek különböző összegeket fizetnek, korrekt cégeknél ez
0,1-1 cent között mozog, így érdemes több oldalra regisztrálni, hogy
több pénzt kereshessünk.
Mennyit lehet ezzel keresni?
Ez
attól függ, hogy hány PTC oldalon regisztráltál, és attól is, hány
embert tudsz meghívni, hogy regisztráljon hozzád, ugyanis ezért
mindegyik PTC cég jutalmaz, hiszen ezáltal többen nézik a reklámjaikat.
Biztos
vagyok benne, hogy most miután elolvastál, már sejted mi a PTC, ha úgy
döntöttél, hogy bele vágsz, első lépésként nyissál egy internetes
bankszámlát, mert a pénzmozgások ott fognak zajlani, és a legtöbb PTC
cégnél való regisztráció során kérik. Payza számlanyitás!!!